Torony, gólyahíd, raktár
A felhők folyton változnak, mögülük
a Fárosz magas tornya integet,
mobilkuruttyolást áraszt magából,
görög nyelvtant, Debussy-s kvinteket.
A gólyahídon örökké meleg volt,
mezítláb állva odasült a talpam;
voltaképp soha nem használta senki,
csak állt a napsütésben, zengve halkan.
A raktárban sötét volt és hideg.
A súrlódásmentesség volt a lényeg,
az elképzelés állványrendszerébe
címkés fiókként passzoltak a tények.
Minden torony: tömény igyekezet.
Minden híd: tömény felajánlkozás.
A raktárban végre magam vagyok,
a fiókrendszert nem használja más.
Általános témák
Jön már, közeledik a nagy lovas,
fölvesz a nyergébe és vágtatunk.
Nos, szembesüljünk végre a jövővel.
Mozduljunk el immár az általános
témák felé – mert élet és halál,
lássuk be, kínosan privát ügyek.
Én is lehetnék, én is – szóval értjük –,
nekem is jutna, vagy hát legalábbis
lehetett volna, mint mindenkinek
(vagy merjem azt mondani: járt?),
de most már megnézem, bármilyen is,
bárhova torkoll, én bátor vagyok.
Egy pár év távlatában összeáll,
csak várjuk ki, a felszín elsimul.
Mert végtére is megtörtént velem
minden, amiről azt hittem: soha.
Ráébredek, hogy elég volt nekem
minden, amiről azt hittem: kevés.
Előbújnak a bogarak maguktól,
nem muszáj siettetni, nem muszáj
fölemelni a nagy, lapos követ.
(Megjelent az Alföld 2022/3-as számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Toró József munkája.)
Hozzászólások